A csoportnak 600 tagja van, ahogy a listát végig néztem, úgy tűnik én vagyok az első magyar... Köszönöm mindenkinek, aki a munkámat segíti és aki hozzásegített, hogy ezt elérjem!Képaláírás magyarul: A kóbor ebek intézményes altatása ellen küzd Észak-Magyarországon. (Ezek a 2017-ben készült rabosítási fotóim, amiket a bűnügyi nyilvántartóból kértem ki.) Lakóhelyemnek, Sárospataknak több, mint 12 ezer lakosa van és a vonzáskörzetben legalább ennyien élnek. Az emberek békésen élték mindennapjaikat, sétáltak az utcákon vagy közlekedtek kerékpárral vagy autóval. A legtöbben nem is tudták, hogy éppen a halálautó ment el mellettük. Egy furgon, amiben kutyák remegtek, érezve, hogy az utolsó útjukra viszik őket. Aki tudta, "errefelé ez a szokás" gondolta, és tovább ment.Én a Sárospatak Honlap szerkesztőjeként tudtam meg, hogy "kutyaholokauszt" tanúi vagyunk, és éreztem, hogy ezt nem nézhetjük tétlenül. Azonnal elkezdtem szervezni egy befogadó menhelyet a szerencsétlenül járt házőrzők számára. Felvettem a harcot egy országosan működő rendszerrel, ami sokaknak jól jövedelmezett, hiszen az önkormányzatok nem kis pénzt fizettek a kóbor kutyák elviteléért. Szembe mentem a sintérbiznisszel és ha ha úgy tetszik a törvénnyel is, ami nem tiltotta - és nem tiltja ma sem - az egészséges házőrzők életének intézményes kioltását. Lett volna mitől félnem, de semmi nem érdekelt, csak az, hogy meg kell menteni őket! Ezek után természetes, hogy a menhelyünk túlterhelt lett és ekkor csaptak le rám azok, akiknek a kutyák élete nem érték. A ítéletben az enyhítő körülmények között megfogalmazta a bíróság, hogy "hagyományos értelemben nem ölt és nem kínzott állatot", így csak 3 hónap felfüggesztett börtönbüntetést kaptam a zsúfoltság káros hatásai miatt. Végül is EURÓPA húzott ki a bajból, aminek állatvédői valódi segítséget nyújtottak, nem olyat mint a magyar beperlőim, akik segítséget ígérve jutottak be a mehelyünkre, és a sunyin készített, nyomorunkat kidomborító fotókkal maguknak gyűjtötték a pénzt.Hasonló támadás másokat is ért, és volt menhelyvezető, aki nem is élte túl. Én szerencsére itt vagyok, és 10 év küzdelme után elmondhatom, hogy a nehezén túl vagyunk. A sintér már nem gazdagodik ezen a környéken, a bajba jutott állatokért a mi autónk megy, tőlünk pedig 90 %-ban Ausztriába kerülnek a kutyák, állatszerető családokhoz, ahol a láncon tartás már nem létezik és az is ritka, hogy a hogy a kutya az udvaron van és nem a lakásban.